Ideje felgyorsítani a Ferrarit vizes pályán: Leclerc szerint megtérül a kísérletezés

X/Ferrari
A maranellói autók egyik legnagyobb gyengeségét régóta az esőben nyújtott teljesítmény jelenti. Az olasz csapat az idei szezon előtt megígérte, hogy végre orvosolja ezt, csakhogy az év végül a Forma–1 történetének egyik legszárazabb szezonjának bizonyult. A São Pauló-i időmérő után azonban Charles Leclerc már a komoly előrelépés első jeleiről számolt be.
Sokan emlékezhetnek még az idei barcelonai előszezoni tesztre. Miközben az eső áztatta keddi napon a legtöbb csapat a garázsban maradt, a Ferrari készséggel pályára küldte autóját. Az volt a céljuk, hogy felmérjék az SF-26-ost és annak viselkedését vizes pályán. Az első eredmények biztatóak voltak.
Ezután hónapok teltek el, mire ismét vizes pályán körözhettek. Ezalatt a csapatok több fejlesztési csomagot is bevetettek, és mivel a mérnökök ezeket nem tudták esőben tesztelni, a Ferrari változó körülmények közötti javulást célzó erőfeszítései is háttérbe szorultak.
São Paulóban azonban Charles Leclerc munkához látott. „Ez az időmérő sokkal pozitívabb volt annál, mint amit az elért eredményünk mutat. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de úgy gondolom, ez egyike volt azoknak az edzéseknek, amelyeken én is és a csapat is rengeteget tanultunk. Mivel tudtuk, hogy tízhelyes rajtbüntetés vár ránk, úgy döntöttem, sokkal merészebben kísérletezem az időmérőn az első szárnnyal, más dolgokkal és a kormányon elérhető beállításokkal is.”
Az összegyűjtött információk értékes támpontot adnak a jövő évi autó fejlesztéséhez, amely így remélhetőleg végre esőben is tartani tudja majd a lépést a riválisokkal. „Úgy gondolom, ez a kísérletezés meg fog térülni, mert már kilenc éve vagyok a Ferrarinál, és őszintén szólva esőben soha nem éreztem úgy az autót, mint korábban az utánpótlás-kategóriákban. Az eső mindig is az erősségem volt, de a Ferrarinál mindig küszködtem vele, és ennek az okát még meg kell fejtenünk.”
„A mai napot azonban pozitívnak tartom, mert rengeteg dolgot kipróbáltunk, és az időmérő bizonyos szakaszaiban, olyan körülmények között, amelyek között általában egyáltalán nem érzem ezt az autót, most kifejezetten jól éreztem magam benne” – mondta elégedetten Leclerc.

Ahhoz, hogy pontosan megállapítsák, hol húzódnak az autó és a beállítások határai, a mérnököknek túl is kellett lépniük azokon. „Nagyon jó érzés volt vezetni az autót, de a Q3-ban tovább kísérleteztünk, és végül rossz irányba mentünk el. Az edzés bizonyos szakaszaiban nagyon jó volt a tempónk, máskor viszont sokkal gyengébb, különösen a vége felé, az intermediate gumikon.”
„De őszintén szólva jó edzés volt. Rengeteg különböző dolgot kipróbáltunk. Tudtuk, hogy a büntetést mindenképpen megkapjuk, ezért megengedhettük magunknak, hogy valamivel több kockázatot vállaljunk, és sokkal többet kísérletezzünk az autóval, akár úgy is, hogy a menetek közben kiállunk a boxba” – magyarázta, miért kereste fel a szerelőket.
Leclerc az új belső égésű motor beépítése miatt vasárnap csak a 14. helyről rajtolhat, de ez sem csorbította a szombati nappal való elégedettségét. „Bár érvényben vannak a parc fermé szabályai, és nem változtathatunk túl sok mindenen, bizonyos beállításokon még így is módosíthatunk, ezek pedig ma sok mindent segítettek megérteni. Szóval pozitív edzés volt.”
A Ferrari ugyanakkor semmiképpen sem adja fel a vasárnapi futam előtt. A szombaton szerzett tapasztalatokat akár a versenyen is kamatoztathatják. „Jól érzem magam. Úgy értem, várom már a futamot. Tudtuk, hogy itt motorcsere miatti büntetést kapunk, de azt is tudtuk, hogy még minden nyitott, mert itt állandóan őrült az időjárás. Jó látni, hogy holnapra is ugyanilyen szeszélyes időt jósolnak, és remélhetőleg ez lehetőséget ad arra, hogy a rajthelyünkről felzárkózzunk a dobogóra.”




