A felszabadult Antonelli uralta a pénteki napot: Most egyáltalán nem gondolok a bajnoki címre

Clive Mason/Getty Images
Andrea Kimi Antonellin a pénteki szabadedzéseken nyoma sem látszott annak, hogy még érezné a bajnoki ünneplés utóhatásait. Sőt, a fiatal olasz még felszabadultabbnak tűnt, és tiszta fejjel vezetett. Az első szabadedzésen elért második, majd a másodikon megszerzett első helyével a hétvége egyik legnagyobb esélyesének számít.
A Mercedes felkészülten érkezett Brazíliába, és ahogy Karun Chandhok is megjegyezte a kommentátorállásban, Antonelli remekül elkapta a ritmust. A brazíliai pénteken minden azon múlt, ki mennyire érzi jól magát az autóban. Rengeteg kerékblokkolást, apró hibát és panaszt láthattunk, illetve hallhattunk, az újdonsült világbajnok viszont egyszerűen csak a saját programjára összpontosított.
Az edzések utáni interjúk során is nagyon elégedettnek tűnt. „Igen, határozottan. Tudjátok, most inkább arra törekszem, hogy jobban élvezzem az egészet. A bajnokságra most egyáltalán nem gondolok, egyszerűen csak élvezem” – mondta Antonelli.
„Szerintem élvezetes nap volt. Nem könnyű odakint. Trükkösek a körülmények, ráadásul összességében elég gyenge a tapadás is. A versenyen jelentősnek ígérkezik a gumik teljesítményromlása, szóval érdekes a helyzet” – folytatta a fiatal olasz.
„Az autó megfelelő egyensúlyát sem könnyű megtalálni, de szerintem az első és a második szabadedzés között jó irányba léptünk, és holnapra még tovább kell dolgoznunk ezen” – tette hozzá Antonelli.
Minden csapatra vár még munka, és az időjárás is kiszámíthatatlannak ígérkezik. A hétvégén esőfelhők vonulnak majd Interlagos környékén, de továbbra is bizonytalan, hogy hoznak-e csapadékot. Mára például esőt jósoltak, mégsem esett. Bőven maradtak tehát megválaszolatlan kérdések, és bár például a Mercedes jól szerepelt az első két szabadedzésen, korántsem volt behozhatatlan előnyben.
„Jelenleg nagyon bizonytalan a helyzet. Szerintem igyekszünk majd mindenre felkészülni. Még most is úgy tűnt, hogy jön az eső, aztán nem lett belőle semmi, szóval felkészültnek kell lennünk, és gyorsan kell alkalmazkodnunk, mert pontosan tudjuk, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni az időjárás. Megnézzük, hol tudunk még javítani az autón és minden máson, a vezetésemen is, aztán meglátjuk, mit hoz a holnap” – ígérte Antonelli.
„Szerintem nagyon szoros lesz. A McLaren erősnek tűnik, ahogy a Red Bull is, a Ferrari pedig az időmérőre még találhat egy kis pluszt. Úgy gondolom, mindannyian nagyon közel leszünk egymáshoz. Rendkívül szoros időmérő vár ránk” – tette hozzá az újdonsült világbajnok.




