Fernando Alonso

Fernando Alonso már azelőtt versenyezni kezdett, hogy a legtöbb gyerek egyáltalán megértené az ideális ív fogalmát, és több évtizednyi vezetés után sem hagyott fel az új autósportos kihívások keresésével. Kétszeres Forma–1-es világbajnokként, a Le Mans-i 24 órás verseny kétszeres győzteseként, hosszútávú világbajnokként és a daytonai 24 órás futam győzteseként azon versenyzők közé tartozik, akiknek pályafutását nem lehet egyetlen bajnokság eredményeivel mérni.

Fernando Alonso Díaz 1981. július 29-én született az észak-spanyolországi Oviedóban. Édesapja, az amatőr gokartversenyző Luis ismertette meg az autósporttal. Luis eredetileg Fernando nővérének, Lorenának épített egy kis gokartot, őt azonban nem igazán érdekelte a vezetés. A gokart így végül az öccséhez került: ezzel indult az az út, amely később a világ autósportjának csúcsára vezette.

A gokarttól Európa egyik legígéretesebb tehetségéig

Alonso gyerekként kezdett versenyezni, és hamar kiderült, hogy ez több egyszerű családi hobbinál. Az első években édesapja volt a szerelője is, a családnak pedig szűkös anyagi lehetőségek mellett kellett építenie a pályafutását. A továbblépés ezért nagyrészt azokon az eredményeken múlt, amelyekkel szponzorok és csapatok támogatását nyerhette el.

A gokartban később hazai és nemzetközi szinten is jelentős sikereket ért el. Egyik legfontosabb eredménye az 1996-ban megszerzett junior-világbajnoki cím volt. Még tinédzserként nemzedéke egyik legkiemelkedőbb európai tehetségévé vált.

1999-ben váltott gokartról együléses versenyautóra. Az Euro Open by Nissan sorozatban indult, és már első autóversenyzői idényében megnyerte a bajnokságot. Szokatlanul gyorsan lépkedett előre: az utánpótlás-sorozatok együléseseiben eltöltött egyetlen év után a nemzetközi Formula–3000 következett, amely akkor a Forma–1 előtti utolsó lépcsőfokot jelentette.

A 2000-es F3000-es bajnokságot a negyedik helyen zárta. Különösen a Spa-Francorchamps-ban rendezett szezonzárón hívta fel magára a figyelmet: megszerezte a pole pozíciót, megfutotta a leggyorsabb kört és megnyerte a versenyt. Ekkor már tesztelte a Minardi F1-es autóját is, teljesítménye pedig felgyorsította a Forma–1 felé vezető útját.

Bemutatkozás a Minardinál, tanulóév a Renault-nál

Alonso 2001-ben, 19 évesen lett a Minardi versenyzője. Az olasz csapat akkor technikai és anyagi szempontból is a mezőny leggyengébbjei közé tartozott, így a pontszerzés szinte elérhetetlennek tűnt. Alonso ennek ellenére az időmérőkön és a futamokon is meggyőző teljesítményt nyújtott, rendszeresen többet hozva ki az autóból, mint amennyit annak képességei alapján várni lehetett.

Bemutatkozó versenyén, az Ausztrál Nagydíjon az időmérőn megelőzte csapattársát, majd rajthelyéhez képest előrelépve a 12. helyen ért célba. Az eredmények alig gazdagították a statisztikáit, teljesítménye azonban meggyőzte a Renault vezetőit arról, hogy helye van a csapat jövőbeli terveiben.

A 2002-es idényt a Renault tesztpilótájaként töltötte. Fontos év volt ez a pályafutásában. Alonso rengeteg kilométert tett meg, együtt dolgozott a mérnökökkel, és arra készült, hogy egy, a Minardinál jóval nagyobb célokat kitűző csapat versenyzőjeként térjen vissza.

2003-ban megkapta a lehetőséget.

És azonnal élt is vele.

A Malajziai Nagydíjon a Forma–1 történetének addigi legfiatalabb pole pozíciósa lett. Ezután Magyarországon megszerezte első győzelmét, amellyel újabb korrekordot döntött meg. A Renault immár biztosan tudta, melyik versenyzőre építheti világbajnoki terveit.

Két világbajnoki cím és Schumacher uralmának vége

A 2004-es idényben a Renault nem tudta megismételni korábbi győzelmeit, ezt követően azonban nagyot lépett előre. Az R25-ös 2005-ben a mezőny legjobb autói közé tartozott, Alonso pedig készen állt arra, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket.

Legfőbb ellenfele a McLarennél versenyző Kimi Räikkönen volt. Alonso a gyorsaságára, kiegyensúlyozottságára és a Renault megbízhatóságára támaszkodhatott. A szezon során hét nagydíjat nyert, első világbajnoki címét pedig a Brazil Nagydíjon biztosította be.

24 éves volt, ezzel a Forma–1 történetének addigi legfiatalabb világbajnoka lett.

Diadala szimbolikus jelentőséggel is bírt. Michael Schumacher az előző öt világbajnoki címet a Ferrarival nyerte meg, Alonso pedig az új nemzedék első versenyzőjeként vetett véget ennek a domináns sorozatnak.

Egy évvel később sikeresen megvédte címét. A 2006-os szezon Alonso és a Ferrarit vezető Schumacher közvetlen párharcát hozta. A küzdelem szinte az idény végéig tartott, de végül a spanyol szerezte meg sorozatban második világbajnoki címét. A Renault a konstruktőri elsőséget is megőrizte.

Alonso 25 évesen kétszeres világbajnok és a Forma–1 egyik meghatározó alakja volt.

Feszült év a McLarennél

A 2007-es szezon előtt a McLarenhez igazolt. Arra lehetett számítani, hogy ő lesz a csúcsra visszatérni kívánó csapat központi figurája, új csapattársa azonban az újonc Lewis Hamilton lett.

A látszólag egyértelmű hierarchia nagyon gyorsan felborult. Hamilton szinte már a nyitófutamtól versenyképes volt, és a két pilóta között kiélezett rivalizálás alakult ki a pályán. A feszültség fokozatosan Alonso és a McLaren vezetőségének egyre bonyolultabb kapcsolatára is átterjedt.

A bajnokság drámai végjátékot hozott. Hamilton és Alonso ugyanannyi pontot szerzett, de az eredmények összevetése Hamiltonnak kedvezett, így ő lett a második, Alonso pedig a harmadik. Mindketten mindössze egy ponttal maradtak el a világbajnok Kimi Räikkönentől.

Alonso mclarenes időszaka egyetlen szezon után véget ért.

2008-ra és 2009-re ezért visszatért a Renault-hoz. A csapat már nem volt azon a szinten, mint világbajnoki éveiben, Alonso azonban 2008-ban így is két nagydíjat nyert. Második renault-s időszaka egyben átmenetet jelentett pályafutása következő nagy fejezete felé.

Ferrari: két világbajnoki cím az utolsó futamon úszott el

2010-ben Alonso a Ferrari versenyzője lett.

A kétszeres világbajnok és a Forma–1 leghíresebb csapatának együttműködése azonnal eredményt hozott. Első ferraris versenyén megnyerte a Bahreini Nagydíjat. A szezon során további négy győzelmet szerzett, és a bajnokság éllovasaként érkezett az utolsó fordulóra, Abu-Dzabiba.

A világbajnoki cím azonban kicsúszott a kezéből. A verseny stratégiai alakulása miatt Vitalij Petrov Renault-ja mögé szorult, és a hetedik helyen végzett. Sebastian Vettel megnyerte a futamot, és négy pont előnnyel világbajnok lett.

2012-ben újabb komoly lehetőség adódott.

A Ferrari nem a mezőny technikailag legmeggyőzőbb autóinak egyikével kezdte a szezont, Alonso azonban szinte minden kínálkozó lehetőséget kihasznált. Malajziában, Valenciában és Németországban is győzött, rendszeres dobogós helyezéseivel pedig az utolsó futamig versenyben maradt a világbajnoki címért.

A bajnokság ismét Brazíliában dőlt el. Alonso a második, Vettel a hatodik helyen végzett, így a német mindössze három ponttal szerezte meg a címet.

Alonso a következő szezonban is másodikként zárta a bajnokságot. A 2013-as Spanyol Nagydíjon megszerezte 32. Forma–1-es győzelmét is. Ez a szám az ezt követő években is fontos mérföldkő maradt pályafutásában.

Fokozatosan világossá vált azonban, hogy a Ferrari nem tud tartósan harcba szállni az uralkodó Red Bull-lal, majd később a Mercedesszel. A 2014-es szezon után Alonso a távozás mellett döntött.

Visszatérés a McLarenhez és nehéz évek a Hondával

2015-től ismét a McLarennél versenyzett, éppen akkor, amikor a csapat megújította együttműködését a Hondával. A projekt célja korábbi közös sikereik felidézése volt, a kezdeti időszakot azonban az erőforrás súlyos teljesítménybeli és megbízhatósági problémái nehezítették.

Alonso a világbajnoki küzdelmek után a mezőny második felében találta magát. A gyenge teljesítmény miatti frusztrációját jól jelképezte a 2015-ös Japán Nagydíjon elhangzott híres „GP2-es motor” rádióüzenete.

A McLaren fokozatosan javult, de nem eléggé ahhoz, hogy visszatérjen az élmezőnybe. Ez az időszak mégis alapvető irányváltást hozott Alonso pályafutásában. Egyre élénkebben kezdett érdeklődni a Forma–1-en kívüli versenyzés iránt.

Indianapolis és a tripla korona álma

2017-ben kihagyta a Monacói Nagydíjat, hogy rajthoz álljon az indianapolisi 500 mérföldes versenyen.

Korábban gyakorlatilag semmilyen oválpályás tapasztalata nem volt, bemutatkozásakor mégis a második rajtsorba kvalifikálta magát. A versenyen az élmezőnyben haladt, és több szakaszban is az első helyekért küzdött. Végül motorhiba vetett véget a futamának.

Indianapolisi indulása egy nagyobb cél része volt: az autósport nem hivatalos tripla koronájának megszerzésére tett kísérleté. Ennek három elemét hagyományosan a Monacói Nagydíj, az indianapolisi 500 mérföldes és a Le Mans-i 24 órás verseny jelenti.

Alonso Monacóban 2006-ban és 2007-ben már győzött. Indianapolis és Le Mans maradt hátra.

Ezek közül az egyiket nagyon hamar kipipálta.

Le Mans, Daytona és egy hosszútávú világbajnoki cím

A 2018/2019-es szezonban Forma–1-es szereplése mellett a Toyota FIA hosszútávú világbajnoki programjában is részt vett. Egy Toyota TS050 Hybrid prototípuson osztozott Sébastien Buemivel és Nakadzsima Kazukival.

Első toyotás versenyén megnyerték a Spa-Francorchamps-i hatórás futamot.

Ezután következett a 2018-as Le Mans-i 24 órás. Számos sikertelen próbálkozás után a Toyota egyértelmű célt tűzött ki: megszerezni a márka történetének első összetett győzelmét. A 8-as rajtszámú autó versenyzőhármasa teljesítette a feladatot, Alonso pedig első nekifutásra megnyerte Le Mans-t.

Egy évvel később megismételte a győzelmet.

A WEC „szuperszezonjában” elért eredményeikkel Alonso, Buemi és Nakadzsima a hosszútávú világbajnoki címet is megszerezték. Alonso így a Forma–1-en kívül egy másik szakágban is FIA-világbajnok lett.

Közben egy újabb jelentős amerikai sikert is elkönyvelhetett. 2019 januárjában a Wayne Taylor Racing színeiben indult a daytonai 24 óráson. Csapatával megnyerte az eső által erősen befolyásolt versenyt.

Alonso rövid idő alatt három győzelmet aratott a hosszútávú versenyzés leghíresebb eseményein: kétszer Le Mans-ban, egyszer Daytonában nyert.

Az F1 elhagyása nem jelentette a versenyzés végét

A 2018-as szezon után Alonso távozott a Forma–1 állandó mezőnyéből. Ez azonban nem a hagyományos értelemben vett visszavonulás volt.

Folytatta a hosszútávú versenyzést, újabb indianapolisi 500 mérföldes indulásokra készült, és egy teljesen más szakággal, a terepralival is elkezdett ismerkedni.

A Toyotával átfogó teszt- és felkészülési programot teljesített, amelynek csúcspontja a 2020-as Dakar-ralin való indulás volt. Navigátora a motorosok között ötszörös Dakar-győztes Marc Coma lett.

A gokartban és az együléses autók pályaversenyein nevelkedett pilóta számára ez gyökeres váltást jelentett. Meg kellett tanulnia dűnék között és sziklás terepen vezetni, valamint navigátora útmutatásaira támaszkodni.

A Dakart az összetett 13. helyén fejezte be. Egyes szakaszokon a leggyorsabb versenyzők közé tartozott, a nyolcadik szakaszon pedig a második legjobb időt érte el.

Ez a tapasztalat csak még inkább kiemelte autósportos pályafutásának szokatlan sokszínűségét.

Visszatérés a Forma–1-be

Kétéves kihagyás után Alonso 2021-ben tért vissza a Forma–1-be. Az Alpine-hoz csatlakozott, annak a gyári Renault-csapatnak az utódjához, amellyel mindkét világbajnoki címét megnyerte.

Már visszatérése első szezonjában ismét dobogóra állt: harmadik lett a Katari Nagydíjon. Ezzel megmutatta, hogy bár évekig nem volt állandó résztvevője az F1-nek, továbbra is képes a legmagasabb szinten versenyezni.

Két szezont töltött az Alpine-nál. A 2023-as idény előtt újabb jelentős váltásra szánta el magát, és az Aston Martinhoz igazolt.

Az együttműködés sikeresen indult. Alonso dobogón végzett a bahreini szezonnyitón, az év során pedig összesen nyolc dobogós helyezést gyűjtött. Bár az Aston Martin nem adott neki olyan autót, amellyel rendszeresen a győzelemért harcolhatott volna, teljesítménye ismét megmutatta, milyen rendkívül hosszú ideje képes magas szinten versenyezni.

Később a Forma–1-es futamrajtok és nagydíjszereplések számában is új rekordokat állított fel. Elsőként jutott el 400 nagydíjszereplésig, és tovább folytatja a még Michael Schumacher korszakában kezdődött pályafutását.

A versenyző, aki több akart lenni F1-es pilótánál

Alonso pályafutásának egyik meghatározó vonása, hogy kész volt kilépni abból a közegből, amelyet tökéletesen ismert.

Két Forma–1-es világbajnoki cím után sikeres együléses versenyzőként már nem volt mit bizonyítania. Ő mégis az alapoktól kezdett ismerkedni az oválpályás versenyzéssel Indianapolis kedvéért, a hosszútávú prototípusokkal Le Mans miatt, végül pedig a Dakarra készülve a dűnékkel és a terepralis navigációval.

Ez különbözteti meg autósportos pályafutását a legtöbb modern kori F1-es bajnokétól.

Két Forma–1-es világbajnoki címe mellett 32 nagydíjgyőzelem, két összetett győzelem a Le Mans-i 24 óráson, egy FIA WEC-világbajnoki cím és egy daytonai 24 órás győzelem szerepel az eredménylistáján. Emellett rajthoz állt az indianapolisi 500 mérföldesen, és teljesítette a Dakart.

A teljes tripla korona továbbra is hiányzik neki, az indianapolisi 500 mérföldest ugyanis több próbálkozás ellenére sem nyerte még meg.

Élet a nagydíjakon túl

Az autósport a hivatásos versenyzésen kívül is fontos része maradt Alonso életének.

Szülőföldjén, Asztúriában hozták létre a Museo y Circuito Fernando Alonso komplexumot, amely a pályafutásának szentelt múzeumnak és egy gokartpályának ad otthont. A projekthez kapcsolódó alapítvány közlekedésbiztonsági oktatási programokat is szervez, és fiatal gokartversenyzőket támogat.

Alonso személyesen is részt vett egy gyerekeknek szóló gokartprogram létrehozásában. A gokarthoz való visszatérése természetes szimbolikát hordoz: az ő útja is ott kezdődött.

Az autósporton kívüli sportágak közül régóta a kerékpározás az egyik legnagyobb szenvedélye. Nyilvánosan beszélt a labdarúgás, a kosárlabda és a tenisz iránti érdeklődéséről is. Az erőnléti felkészülés és az állóképességi sportok edzésmunkájának természetes részei maradtak, hivatásos pályafutásának későbbi éveiben is.

Egy pályafutás, amelyet nem lehet egyszerűen meghatározni

Fernando Alonso a Forma–1-ben olyan időszakokat is megélt, amikor szinte minden összeállt, és olyan éveket is, amikor képességei messze meghaladták a rendelkezésére álló technika lehetőségeit.

A Renault-val két világbajnoki címet nyert, és véget vetett Schumacher bajnoki sorozatának. A McLarennél 2007-ben az utolsó fordulóig küzdött a címért. A Ferrarinál két újabb világbajnoki esély csak a 2010-es és a 2012-es szezon utolsó futamán úszott el. Később végigélte a McLaren–Honda projekt nehézségeit, egy időre távozott a Forma–1-ből, majd visszatért.

Közben azonban pályafutása túlnőtt egyetlen bajnokság keretein.

Megnyerte Le Mans-t, Daytonát és a hosszútávú világbajnokságot. Kipróbálta magát Indianapolisban. Teljesítette a Dakart. Mindezek után pedig ismét Forma–1-es autóba ült, és visszatért a dobogóra.

Alonso autósportos történetének lényegét ez az együttes adja: a hosszú pályafutás, a különböző szakágakban elért sikerek és a készség arra, hogy újra meg újra elölről kezdje az ismeretlenben. Bármikor jön is el az utolsó szezonja, a legmagasabb szinten eltöltött két évtized már most is csupán egy része annak a pályafutásnak, amely egy kis asztúriai gokarttal indult, majd eljutott a világ leghíresebb versenypályáira, ováljaira, hosszútávú versenyeire és sivatagjaiba.