Hamilton szerint a Ferrarinak lépnie kell Leclerc ügyében: különben ez újra és újra megtörténik

X/Ferrari
A Ferrari vezetése sokáig nem avatkozott bele a versenyzői közötti csatákba, noha Hamilton hónapok óta figyelmeztetett arra, hogy a Scuderia jobb eredményektől fosztja meg magát azzal, hogy vonakodik szigorú szabályokat lefektetni. A Mexikói Nagydíj azonban az utolsó csepp lehet a pohárban. Hamilton ismét arra figyelmeztetett, hogy a csapaton belül semmi sem fog változni, ha a vezetőség nem lép közbe.
A Ferrari remekül rajtolt, Hamilton és Leclerc az élen érkezett meg az első kanyarhoz. Az első 800 méter nem is alakulhatott volna jobban, ám a jóból is megárt a sok. A következő kanyarokban a Scuderia saját magát fosztotta meg a győzelem esélyétől. Hamilton a későbbi győztes Max Verstappen mögé, a harmadik helyre csúszott vissza, Charles Leclerc pedig büntetést kapott pályaelhagyásért.
„Sajnos az első két kanyarban elveszítettük a versenyt, és ez nagy kár, mert könnyedén az első és a második helyen végezhettek volna ezen a futamon, ha csapatként együtt dolgozunk” – értékelte a vasárnapi teljesítményt Lewis Hamilton.
Az elmúlt hónapokban többször is előfordult, hogy a Ferrari versenyzői egyáltalán nem segítették egymást, sőt inkább egymás útjában voltak. Még akkor is megtörtént ez, amikor eltérő stratégián versenyeztek. Igazán súlyos következményei azonban csak most lettek.
„Erről már korábban is beszéltem: rendben van, ha versenyzel a csapattársaddal, amíg ez nem megy a csapat pontjainak és a lehető legjobb eredmény elérésének rovására. Végső soron a csapatnak kell az első helyen állnia. Ma pedig elbuktuk a győzelmet a csapat számára. Ma pontokat veszítettünk. Elveszítettem a második helyet a csapatbajnokságban, és ez igazán nagy kár” – folytatta Hamilton.
A csapatnak kettős győzelmet kellett volna ünnepelnie a futam után. Ehelyett ismét szembe kell néznie azokkal a kritikákkal, amelyek miatt Vasseur egész évben panaszkodott, és nem csupán az olasz sajtó részéről. „Ez rengeteg embert érint a gyárban. Szerencsére így is szereztünk pontokat, így meg tudjuk tartani a második helyet a konstruktőri bajnokságban. De ez azokra is hatással van, akik rengeteg kemény munkát végeznek, és a tifosira is.”
Ezen a ponton Hamiltont is emlékeztethetnénk néhány korábbi csatájára, amikor a csapattársával történt összecsapása pontokba került a csapatának. A 2016-os Spanyol Nagydíj és Verstappen első győzelme csak egy példa erre.
Hamilton elismeri, hogy időnként előfordulhatnak ilyen hibák, de a Ferrarinál már túl sok volt belőlük. „Szerintem a legfontosabb, amit észben kell tartani – és ez talán a korral jár –, hogy minden döntésed, amelyet az autóban meghozol, hatással van mindenkire, aki a háttérben az egész csapatért dolgozik. A csapatmunka tehát a feladatunk része, és a szerződésünk is előírja, hogy csapatként kell dolgoznunk, amit ma könnyedén megtehettünk volna. Ezért fájó látni, hogy így veszítettünk.”
„Ez pedig folytatódni fog, ha nem teszünk lépéseket, és nem ülünk le egy igazán alapos, komoly beszélgetésre” – mondta Leclerc hozzáállásáról. „A jövőben tehát ennek nem szabadna megtörténnie.”
„Persze korábban nekem is voltak szoros csatáim a csapattársaimmal, és nem lehet mindig mindent jól csinálni, de tízből kilencszer képesnek kellene lennünk rá. Úgyhogy szerintem ezt házon belül rendezzük, és remélhetőleg lesz néhány hasznos beszélgetésünk. Biztosan nem lesz könnyű, de meg kell tennünk” – mondta, nehéz megbeszélésekre számítva.